Az Underground Kiadó kiadói rukkra készül november 14-én, csütörtökön. 6 azaz HAT példányt rukkolnak két könyvükből, két időpontban: mindkét könyvből egy-egy példányt 12 és 13 óra között, és 2-2 példányt 19 és 20 óra között.
A könyvek:
Drienyovszki Eszter: És ez így van jól
Drienyovszki Eszter: És akkor megszólalt a csengő
Olvassatok bele az És ekkor megszólalt a csengő könyvbe.
Egy elegáns mozdulattal kinyitottam a matekfüzetet, de szinte ugyanazzal a lendülettel vissza is csuktam. Óvatosan, félve inkább egy üres A4-es lapot raktam magam elé padra, majd a táskámból tollat vettem elő, szétszedtem, ellenőriztem benne a betétet, aztán összecsavartam és letettem párhuzamosan a fehérlő papírlap mellé.
Készen állok, itt az idő alkotni, itt az idő az önkifejezésre! Valami nagyon fontos dologról kellene írni, valami szépről, valami példátlanról. Az sem mindegy
ugyebár, hogy miképp fogalmazom meg, egyedinek kell lennie és korszakalkotónak. Miközben ezen tűnődtem, felvettem a tollat és furcsa, amorf ábrákat rajzoltam az addig makulátlan lap jobb felső sarkába.
Amikor feleszméltem, és rájöttem, hogy összefirkáltam ezt a jövő számára irodalomtörténeti és filológiai szempontból fontos kordokumentumot, heves és ösztönös mozdulatokkal elkezdtem besatírozni a firkákat, még inkább súlyosbítva ezzel a helyzetet.
Az idő – jó szokásához híven – mindeközben egyre csak múlt. Megpróbáltam gondolatban hangszigetelő falakat építeni magam köré, kizárni a tanár és a körülöttem ülők egyhangúan mormogó szavait, de ez nem igazán sikerült. Becsuktam a szemem. Az így keletkezett sötétségben régről elraktározott jeleneteket vetítettem le magam előtt, egy tökéletes beállításra, egy megfelelő gondolatra vadásztam…
…
„FÉLEK.” – írtam kisvártatva a papírra. Áthúztam. „FÁJ ÉS NAGYON FÉLEK”-re javítottam. Pár percig tűnődtem rajta, hogy pontot, vagy felkiáltójelet tegyek a mondat végére. Kérdőjelet raktam.
És ekkor megszólalt a csengő.
(Buka Zoltán: Kérdőjel)
Legutóbbi hozzászólások