Százas papírzsepi? Könnyes, kisírt szemek? Nagy ledöbbenések és megvilágosodások? Most egy kicsit a nőké a főszerep. Bocsi srácok!
Mi, nők, van, hogy elpityeredünk, akár ok nélkül, dühöngünk, nevetünk vagy bevackolódva forró kakaót szürcsölünk a “most mindenki hagyjon minket békén” ábrázatunkkal. 🙂 És valahányan imádunk női sorsokról olvasni. 🙂
Olyan regényhősöket szedtünk csokorba nektek, amiknél az elején feltett kérdésekre a válasz IGEN. Legalábbis a Rukkola háza táján. Ha valamelyik regényt nem olvastátok még, egy kis részlettel szeretnénk meghozni a kedveteket hozzá. 🙂
De mi a helyzet veletek? Biztos van olyan főhősnő, akinek története beindított valamit bennetek.
“Az asszonyok jól tudták, hogy ahol a férfi elégedett, ahol nem mond ellent neki senki, és hiúsága sérthetetlen bálvány módjára áll, ott az asszony is békén és kellemesen élhet. Így aztán az asszonyok a bölcsőtől a sírig azon iparkodtak, hogy minden férfi jól érezze magát, aki a közelükbe kerül, és az elégedett és hálás férfiak bőven viszonozták ezt előzékenységgel és lovagiassággal. Mindent odaraktak a lábuk elé, csak egyet nem: annak az elismerését, hogy van eszük.”
“A múlt: gazdagít, nemkülönben a tapasztalatok; valamint az is, hogy van egy-két ember, aki számít, aki fontos nekünk, s kialakul bennünk az a képesség, amely fiatalkorunkban nem volt meg: hogy elhagyjunk ezt-azt, azt tegyük,amihez kedvünk van: (…)”
“Mindig, mindig a lelkemben él; nem mint valami gyönyörűség, hisz tudom, magam sem vagyok az, hanem mint saját lényem. Így hát ne beszélj arról, hogy leválunk egymástól; ez lehetetlen.”
“Az emberek felnőnek, s olyanok lesznek, mint az alvajárók, álmukban mindenféle gonosz és értelmetlen dolgot művelnek. Mindenkire vigyázni kell, de a felnőttekre leginkább. A felnőttek alusznak. Kiabálni kell a fülükbe, költögetni őket…”
“Énnekem nincs szükségem senkire, megélek a magam emberségéből, ha az önérzet, vagy a körülmények erre kényszerítenek. Nem kell eladnom a lelkemet, hogy boldogságot vásároljak az árán. Van egy velem született kincsem, amely akkor is tartaná bennem a lelket, ha minden külső örömről le kellene mondanom, illetve, ha ezeket az örömöket csak olyan áron szerezhetném meg, amelyet nem vagyok hajlandó megfizetni.”
“Értsék meg végre, hogy a nyelv elleplezheti az igazságot, de a szem soha. Váratlan kérdést kapnak; meg se rezzennek, egyetlen pillanat alatt tájékozódnak, és tudják, mit kell válaszolni, hogy eltitkolják az igazat; meggyőzően adják elő, és egyetlen arcizmuk sem rándul meg, de hajh, a kérdés által felbolygatott igazság a lélek legmélyéről egy pillanatra a szemekbe szökken, és mindennek vége. Megfogták!”
“Csak esznek, isznak, alusznak, aztán meghalnak… Mások születnek, és azok is esznek, isznak, alusznak, és nehogy elpusztuljanak az unalomtól, mérges pletykával teszik változatossá az életüket, pálinkával, kártyával, pereskedéssel, a feleségek megcsalják a férjüket, a férjek meg hazudnak, úgy tesznek, mintha semmit sem látnának, és ez a romlott levegő megnyomorítja a gyerekeket, és kialszik belőlük az isteni szikra, és ugyanolyan szánalomra méltó, egymáshoz hasonló holttestek lesznek, mint apáik és anyáik.”
“Egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével.”
“Jó vagy és szelíd. Szeretni akarsz, és halált osztogatsz. Nem érzed a gyűlöletet, aminek eszközéül jöttél erre a földre. Terméketlen maradsz, mint a tűzliliom, aminek illata megöli a legyeket. Ha életet hoznál mégis a világra, magad ölnéd meg azt is, és nem tehetnél róla. Borzalmas írás van a tenyereden, leány…és az írások ellen nem tehetünk semmit. Te vagy a bosszú angyala, akinek boszorkány a neve… szép és borzalmas a sorsod, félelmetes és gyönyörűséges… kívánságod parancs a poklok hatalmasai előtt, vágyad beteljesül, mielőtt kimondanád… gyűlöleted vért és tüzet teremt, s csókod nyomán kinyílik a halál… megcsúfolt szüzek bosszúját hordozza a véred… megcsalt leányok átkát váltod valóra…eredj…megérzed a szemek mögött a gondolatot, és meghallod a szavakat, amiket nem mondanak el. Meglátod, ami láthatatlan, meghallod, ami hang nélkül való, s megérzed aminek illata sincs, mert még meg sem született az időben.”
“Ah, széttörni a valódi gyönyöröktől, a féktelen szenvedélyektől elválasztó üveget”. A vereség a lánynak nem azt jelentette, hogy elszalaszt egy férfit, szakít vele vagy elhagyják, az egyetlen igazi kudarc, ha elveszti szenvedélyét. Ha pedig el kell vesznie a szenvedélyben, akkor bukása diadal lenne. Horace és Liberté végigjárják a vágy a kín, a szerelem, a szorongás, a zsarolás, a beteljesedés, a kilátástalanság, a behelyettesíthetetlenség stációit…”
