Simon Tamással, a Vérmacska és a Vérmacska 2. szerzőjével készítettünk most interjút. Olvassátok szeretettel, s ha véletlenül arra mernétek gondolni, hogy kihagyjátok, Alfi lesz az, ki a körmötökre néz és macskajaj lesz sorsa a vakmerőnek! S jól meresszétek bajszotokat, mert a szerzőtől dedikált példányt happolhattok mindkét könyvéből: pénteken, november 15-én 20:00 és 21:00 között.
Rukkola: Hogy találtál rá a rukkolára?
Simon Tamás: Egy barátom mutatta az oldalt, gyakorlatilag az indulás után pár nappal. Én nem igazán hittem benne, mert van egy mániám, méghozzá az, hogy még kölcsön sem szeretem adni a könyveimet, nemhogy „örökbe”, még akkor sem, ha tudom, hogy többé az életben sem fogom kinyitni az adott kötetet.
R: Ezzel nem vagy egyedül J, de ennek ellenére végül sikerült a polcodról könyveket felraknod az oldalra. Nehéz volt így „elengedni” a könyveidet?
ST: Először a gyereket is nehéz otthagyni az iskolában, később pedig az ember azt kívánja, hogy ne is jöjjön haza, tehát lehet, hogy én is zsákszámra fogom elajándékozni a könyveimet. (nem 🙂 )
R: Milyen érzés volt először saját kötetet rukkolni?
ST: Egy álom vált valóra 🙂 Egyébként tényleg jó érzés, mert amikor megírtam a könyveket, akkor nem gondoltam volna, hogy ekkora igény lesz rá és a kiemelt kategóriába kerülök, azt pedig főleg nem, hogy kétszázvalahányan várnak arra, hogy megkapják őket.
R: S véleményed szerint mitől ilyen népszerűek a regényeid? Mit szeretnek benne az olvasók leginkább? A humorod?
ST: A pofátlan őszinteséget és a macskákat a szíve mélyén mindenki szereti. Ha az ember ötvözi a kettőt és még magából is kiad egy hatalmas darabot, akkor vélhetően akkorát nem hibázhat.
R: Volt egyedi kérés a happolóidtól a szerzői példányokkal kapcsolatban?
ST: Nem volt még ilyen, de természetesen, a felajánlott példányokkal, amiket elhappolnak a felhasználók, megteszek bármit, amit szeretnének.
R: Kaptál-e visszajelzéseket a regényedről a happolóidtól?
ST: Nem, ilyen még nem történt. Bár hozzátenném, hogy nem szoktam elolvasni semmit magammal kapcsolatban, mert ha száz ember ír jót, és egy rosszat, akkor a rosszat jegyezném meg és depressziós lennék tőle hetekig.
R: Ez érdekes, mert úgy gondolom, az olvasói visszajelzések fontosak egy író számára. Az író-olvasó találkozókon kapott vélemények mennyire hatnak ösztönzőleg?
ST: Az író-olvasó találkozóra általában azok jönnek el, akiknek már nem kell bemutatkoznom, hogy ezért meg azért és amazért vagyok érdekes, hanem a könyvből, az internetről már ismernek, így nagyon kényelmes helyzetben vagyok, ugyanis azért senki nem veszi a fáradságot, hogy eljöjjön elmondani, hogy mennyire nem tetszik neki, amit csinálok, hanem az ellenkezője történik, tehát minden ilyen alkalom felér egy hájjal kenegetéssel is.
R: S mi az, ami a legjobban az írásra inspirál?
ST: Az, hogy nem szeretek beszélni. Egy író-olvasó találkozón felvetette a közönség, hogy próbálkozzak meg a standup műfajjal, de az egyáltalán nem nekem való, ugyanis rettenetesen lámpalázas vagyok, ha kettőnél több ember előtt kell beszélnem. De komolyra fordítva a szót, az inspirál, hogy magamat szórakoztassam az írással, mert olyankor kicsit nem kell önmagamnak lennem, még akkor sem, ha a Vérmacskák esetében elég vastagon jelen vagyok a könyvekben.
R: Újabb megjelenés, tervek, kötetek a közeljövőben?
ST: A lusták mindig azt mondják, hogy a jó munkához idő kell. Ezt a véleményt én is osztom. A rosszhoz pedig még több, tehát ésszerű keretek között maradva jövő tavaszra/nyárra szeretnék egy új könyvet. Annyit ígérhetek ezzel kapcsolatban, hogy nem macskákról fog szólni.
R: Alfi, a világuralomra törő macska, aki blogot és facebook oldalt is vezet, mit fog ehhez szólni? 🙂
ST: Valószínűleg örülni fog neki. Volt egy időszak, amikor emberek jöttek, fényképezték, gügyögtek neki, újra fényképezték és azért mégiscsak egy közönséges házimacskáról beszélünk, aki még azt sem igazán szereti, ha én a közelébe megyek, és büszkén elmondhatom, hogy sikerült már lassan két évet kibekkelnem úgy, hogy nem kellett sehova elvinnem mutogatni, ami jó dolog, mert a legutolsó dolog az, hogy bazári majmot csináljak belőle. Persze könyvben, szövegben lehet, de van egy határ, amit nem szeretnék átlépni és nem tervezek kiállítást sem az elhullajtott szőréből és székletéből 🙂
R: Mi az az öt könyv, amit szerinted mindenkinek el kellene olvasnia és miért?
ST: Ez nehéz kérdés, mert öt könyv az nagyon kevés.
Esterházy Péter – Harmonia Caelestis, mert azt mindenkinek egyszer az életében el kell olvasnia, mese és kifogás nincsen. Olyan mértékben tökéletes regény, hogy bárki, aki két mondatnál többet leírt életében, az sárgul az irigységtől, hogy ő miért nem tud ilyet.
Stephen King – Az, a jellemábrázolások miatt, mert az első száz oldalban a szívedhez nőnek a szereplők és lerágod a körmöd, annyira izgulsz értük.
Bohumil Hrabal – A városka, ahol megállt az idő – mert gyönyörű, megható, belemászik a szívedbe, fészket rak és ott marad örökre.
James Elroy – A nagy sehol – mert Elroy azt mondja magáról, hogy ő a valaha élt legnagyobb krimi író és miután elolvastam ezt a regényét, én elhiszem neki, hogy ő az.
Bartis Attila – A nyugalom – mert sikerült elérnie a regénynek azt, hogy amikor az utolsó oldalt elolvastam, akkor elkezdtem olvasni az elejétől azonnal.
R: Melyik az a regényfőhős vagy alkat, aki Téged a legjobban jelképez?
ST: Én mindig kalapos, szivarozó detektív akartam lenni, aki a hosszú ballonkabátjában söpri a lépcsőt elmenőben egy nőtől, de nem lettem, mert marha hülyén néznék ki ilyen göncben, viszont a legjobban jelképező regényhősre nem tudnék válaszolni, mert pontosan ugyanolyan életet élek, mint bárki más. Reggel felkelek, szentségelek, hogy dolgozni kell, majd hazaérek és szentségelek, hogy mi volt a munkahelyemen. Végül is, ha van valami folyamatosan rikácsoló regényhős, aki mindennel elégedetlen, akkor az én vagyok.
R: Mi az, amitől egy könyv letehetetlenné válik a számodra?
ST: Ha jól van megírva. Hozhatnak nekem zsákszámra hihetetlenül csavaros történeteket, ha olvashatatlanok.
R: Könyv papírból, vagy e-book olvasó? Melyiket preferálod jobban?
ST: Hiába vagyok huszonhat éves, én a papírkönyvet preferálom jobban. Próbálkoztam e-könyv olvasóval, de hiába, valahogy nem adta vissza ugyanazt az érzést, ráadásul elveszi az embertől azt a lehetőséget, hogy összemosolyogjon valakivel a tömegközlekedésen, aki ugyanazt olvassa, mint te, ugyanis az e-könyv olvasón nem látható a borító. Meg a könyv szaga, kiterjedése, az, hogy feltehessem a polcra, nekem fontos. Ha valakihez megyek, akkor először a könyvespolcát nézem meg és csak utána jöhet a többi, és nagyon hülyén venné ki magát, ha kivenném a kezéből az e-könyv olvasót és megnézném, hogy milyen könyvek vannak rajta.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: